Nem, nem az ugyanilyen című filmről szeretnék írni, bár az sem rossz, hanem ha már ilyen sokat váratott magára az újabb bejegyzésem, legalább saját gondolat, észrevétel legyen.

Hogy mi kell a nőnek?

Hát a BÓK, jobban mondva BÓKOK, hogy pirulhassunk, hogy "hízzon a májunk", s legfőképp, kell visszacsatolás, igazolás, hogy miért erőltetjük magunkra reggelente a magas sarkú, csinos kis cipőt, amit hosszú-hosszú órákon át kerestünk valamelyik plázában vagy akár több plázában. Hogy legyen miért kilakkozni a körmünket, ami pár nap után úgyis lekopik, s kezdhetjük az egészet elölről. Hogy legyen miért szépen beszárítani vagy összekötni a hajunkat. Hogy legyen miért kifesteni a szemünket... stb.

Csak nem szabad túl komolyan venni a bókokat! "Jól áll a ruha" = Jól áll a ruha, és nem = azzal, hogy "legyél a menyasszonyom", stb.

S hogy mi kell a férfinak?

Csak AZ? Nem, de valószínűleg előbb van a szükségletlistájukon, mint nálunk.

Egyébiránt férfiaknak is lehet ám bókolni! Én szoktam, s nem kerül semmibe. Olyan ez mint a mosoly, csak kicsit konkrétabb. :)

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, ha a hallgatóságom nem mutat elég (legalább minimális)  lelkesedést az iránt, amiről beszélek. Sajnos ebből azt a következtetést szoktam levonni, hogy nem beszéltem elég világosan vagy érdekesen, és beszélek tovább. Pedig nem kellene, a csönd olykor jobb lenne. Talán nem is tehetek róla, ilyen vagyok, szeretek beszélni, lelkesedem (néhány pillanattól eltekintve szinte folyamatosan, mindig van vmi, ami érdekel, izgat, leköt). Zavar a csend, ha 2 ember ül, és nem szólnak egymáshoz. Kellemetlenül érzem magam, pedig lehet, hogy csak élveznem kellene a pillanatot, és nem megtörni.

Azt hiszem, van még mit tanulnom kommunikációs téren... Vagy csak "egyszerűen" meg kellene szelídülnöm...

A változás éltet... Ezért szeretek annyira utazni, nyelveket tanulni, álmodozni... Olyannyira vonz az ismeretlen, hogy néha még a biztos jót is képes lennék feladni érte. A kisördög újra és újra feltámad bennem. Nem elérni szeretem a céljaimat, hanem az elérés folyamata izgat, az eredményt csak rövid ideig élvezem, aztán újabb ötletem támad. Egy álmodozó leány vagyok, még mindig, s talán az is maradok.

Ezt az írást nevezhetjük önkritikának, vagy egyszerűen használati útmutatónak, én sem tudom igazán minek szántam, talán az előbbinek, és egyúttal türelmet kérek a közvetlen környezetemtől. Kérem szépen, én nem tehetek semmiről, ilyennek születtem!

Egy lány álma végre megvalósult: táncol, salsát! :) Ám az álom kezdetben nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Kicsit döcögősebben. De kezd belejönni, a valóság végre kezd hasonlítani az álomképhez. Már nem kell megbeszélni a lépéseket, a földet sem kell nézni. Elég egymásra mosolyogni, egy idegennel, akinek még a nevét sem tudom. Sebaj a következő számot már úgysem vele táncolom. Mégis, elég érezni, és az apró mozdulatokat szavak nélkül is meg lehet érteni. Sőt, jobb is nem beszélni. Csak a zene, a tánc, én és az idegen, aki vezet (bár ezt nem mindig könnyű hagyni...). Felemelő egy érzés, nem sok hozzá foghatót tudok...

Do you wanna dance?

Kulcsszavak: Képek, múlt, valóság, álmok, gyermekkor, kapcsolatok, változás.

Ezek a szavak jutnak eszembe. Végre hozzákezdtem annak, aminek már évek óta szerettem volna, azonban sosem volt elég nagy a késztetés bennem. Tulajdonképpen nem is nekem kellett volna megcsinálnom, s már jóval korábban, 21 éve hozzá kellett volna kezdeni.

A félreértés elkerülése végett leszögezem: gyermekkori fényképeimet rendezgettem. Ennek kapcsán ragadok most hosszú idő után újra tollat, illetve billentyűzetet.

Meglepő, kellemes tevékenység volt. Természetesen fáradságos is, szinte az egész napomat kitöltötte. Fáradságos azért volt, mert néhány cipősdobozba volt összeömlesztve születésemtől, több mint 10 év termése. (Tudom, az előbb még 21 voltam, az is vagyok, de kb. 10 éves korom óta rendezgetem a képeket albumokba, de a régieket eddig nem érintettem) És mi volt a meglepő? Például hogy öcsém segítségét kellett kérnem, h ő van a képen vagy én. Például h nem is tűnt fel, h születése után mennyivel vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem. Például h nem is emlékeztem rá, h ennyit ölelgettem, szeretgettem. Nem csak erre nem emlékeztem. Viszont rengeteg dolog van, amire emlékszem, de a képeken nyomuk sincs, vagy "nem jön át".

A képek valósága vs. az emlékek valósága. Egyik sem igazi, valós. A valós az lenne, ha az egészet videóra vettük volna, de az lehetetlen, éppúgy ahogy visszanézni is. Így maradnak a képek és az emlékek. A saját emlékek és mások emlékei. Így próbálunk a valósághoz közelíteni. Ami tulajdonképpen teljesen felesleges is. Elvégre, nem az a lényeg inkább, h gyermekeinknek, unokáinknak meg tudjuk mutatni, h milyen volt a mama/papa picinek? Dehogynem! S most végre elkészül az én albumom is! :)

Lezárult a tevmen verseny írásbeli része.
Sztem nagyon profi lett a dolgozatunk! Van benne minden: elemzés, problémafeltárás, rengeteg hasznos ötlet (a kék-piros papír nagyon tetszett!), kockázatok, tök jó ábrák 

De még nincs vége! "Mert a vége még odébb van.." (Imádom a Magyar vándort!)
https://www.youtube.com/watch?v=WcdmGpI1WhI

Már nagyon várom az eredményeket, kíváncsi vagyok.

Mi van még hátra?
Be fogunk jutni a döntőbe, profin prezentáljuk az eredményeket és megnyerjük a versenyt!!!

Örülök, hogy ilyen jó kis csapatom van, egészen el is érzékenyültem.

A zene számomra létszükséglet, nem tudok nélküle élni. Néha a szöveg, néha a mögöttes tartalom, néha a dallam, általában csak egy érzés az, ami megfog, ami közvetít számomra valamit. A telefonomon különféle zeneszámok találhatók. Van, ami felpörget, cselekvésre késztet, mások lelassítanak, megnyugtatnak, a legtöbb elgondolkodtat, élénkíti a fantáziámat, ötleteket juttat eszembe vagy csak álmodoztat.

Mindenkitől, aki utamra bocsát, vagy akit utamra bocsátottam, attól eltekintve hogy történt is valami vagy csak a fantáziámat mozgatta meg, maradt rám egy-egy (vagy több) zeneszám, amely eszembe juttatja őt, amely elől nem menekülhetek, mert a lejátszóban, a rádióban vagy buliban belé botlom. Most egy ideig az Every you, every me c. Placebo számot nem leszek képes hallgatni. A Hello tourist is rossz emlékeket kelt. Avril When you're gone számától végigfut a hátamon a hideg. A Queen számokat, főleg a Who wants to live forever-t viszont már nagyon rég óta nosztalgiával hallgatom. Nem tölt el rossz érzéssel, ahogy a találkozás sem.

De szerelemből barátság, az ki van zárva. Barátságból szerelem viszont létezik. Próbálom is megőrizni, ami kommunikatív, csapodár, kíváncsi, szabadságra vágyó természetem miatt olykor nehezen megy. De végül is fogjuk fel úgy, hogy a tegnap este is jól alakult, ennél jobban, egyszerűbben, kedvezőbben nem is alakulhatott volna. Csak rosszul esik, ha nem becsülnek meg, ha szórakoznak az érzéseimmel. Hiába vagyok könnyed, sajnos komolyan veszem a dolgokat, a közeledést, és elkezdek álmodozni. Akkor is, ha nem lenne szabad ennyire. De vége annak, ami szerencsére el sem kezdődött, megmenekültünk, örülhetünk.

Álmaim és a valóság, megint távol álltak egymástól.

I'm so confused...

Csoda, amely 11 hónapja tart - ünnepeltünk ma, pezsgő, film, tv-s szoba, együtt... És egyre-egyre jobb. Egyre vonzóbb. Egyre tökéletesebb. Egyre biztosabb, hogy ez én vagyok és Ő, tehát mi, együtt, nagyon-nagyon sokáig. És egyre többször "I can't take my eyes off of you" - hangulat /Damien Rice: The blower's daughter refrén/. So it is. I should believe it, but I still cannot sometimes. It is my life, and His life, and our common life. Love, glory, success, common future, endless. I cannot image that it will end, hope not.

Azt hiszem ez a szó jól jellemzi az elmúlt másfél évemet, mióta egyetemista vagyok. Először ugye szakot választottam, NG-s lettem. Nem alaptalanul választottam, éreztem, hogy jó lesz ez nekem. De az első félévben nem tetszett. Aztán a második félévben megtaláltam a párom, s vele az egyetem is könnyebb lett, s kezdett tisztulni a kép, s egyre jobban tetszeni, amit csinálok.

MCC, szakirányválasztás: NK. Azt hittem, ez jó lesz az NG mellé. S az első egyetemi félév kellemetlen mikro-matek emlékei miatt a Közgázt el akartam kerülni. De kiderült, az NG és az NK elég távol állnak egymástól. NK-hoz NT kell. Így nincs sok értelme.

Szűkíteni kell az érdeklődési körömet. Na jó, nem egészen. Továbbra is sok dolog érdekel, olvasok, de mindent ugyanolyan elmélyülten nem lehet tanulni. Legalább is nem ez a célom, mert felületességhez vagy időhiányhoz vezet.

MCC, szakirányváltás. Mégis Közgáz, illetve Business NK helyett. Ez életemben a második döntés, ami a gazdálkodástudományokhoz visz. Remélem sikerül, remélem jó lesz, mert nincs visszaút, nem lehet ide-oda ugrabugrálni.

Szóval azt hiszem egyre tisztább lesz a kép. Az hogy KIVEL szeretnék lenni, már lassan egy éve megvan. Hogy MIT SZERETNÉK CSINÁLNI, az is alakul szépen.

Újévi fogadalmak helyett én inkább kívánságaimat fogalmazom meg.

"Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz." - ez inkább tanács önmagamnak. Bocsi Andi, hogy "elvettem" az egyik bejegyzésed idézetét, de más kontextusban hasznánom itt, illetve hatalmas hatással van rám ez a dal.

Az is kívánom, hogy értékelni tudjam, azokat a dolgokat, amelyeket elértem, illetve el fogok érni. Maximalizmusomat sajnos nem tudom félre tenni, de tudatosan küzdök ellene. Általában sikertelenül. Szóval az a kívánságom, hogy tudjak büszke lenni önmagamra, és élvezni az élet apró örömeit. A csalódásokat meg elfelejteni. Optimizmust!!!

És azt is kívánom, hogy minden hónap 13-án kettesben ünnepelhessük, hogy mennyire repül az idő 2009. 02. 13. óta! (L)

És kívánom, hogy 2010/11 Szilveszter éjszakáján Szegeden ünnepelhessek a számomra 2 (a családtagokat kivéve) legfontosabb emberrel!

És kívánom, hogy álmaim teljesüljenek! :)

És kívánom, hogy megépüljön gyereknapra az állami gondozott gyermekek sportpályája! :)

És kívánom, hogy az MCC-s bálon gyönyörű fehér ruhában Vele táncolhassak a So close-ra.

Miért vagyok ilyen nyughatatlan? Mindig újra, ismeretlenre vágyom. Kiváncsi vagyok. Nehezen tudok elmélyedni egy dologban, folyton elkalandozom. Jó lesz ez így hosszú távon? De nincs kedvem megkomolyodni!!!

"I have a dream, that once, this community of people will be a real family. But he said: 'Don't dream about it, forget it. It is impossible.' Maybe he's right, maybe it can be better."

I wrote these lines some months ago. Now, I am sure, that he's right, it is impossible. Maybe a part of the community can hold together. But not everybody. I feel so bad now, but this recognition was a huge disappointment for me. It is just why I'm so idealistic (e.g. I have a dream...). But I still have a dream, and I now, that we two can be happy for the whole life, if we keep distance from somebody, or from some people who cause us sad moments. Let's try!

Magával ragadott a szegedi ősz a hétvégén. Csodálatos ez a vidéki nagyváros, egyetemi város, a régió központja, s mégis olyan egyszerű, nyugodt, tiszta, őszinte, átlátható, kedves. És alföldi. Jó lehet ott egyetemistának lenni... Melegebb. Időjárás és az emberek nyitottsága szempontjából. Ehhez képest a budapesti tömegközlekedés: arc és jellemtelen, életunt, táskájukat féltő, szorongató emberek gyülekezete a metró, a villamos, a busz.

Shakespeare: A tévedések komédiája. Számomra azt közvetítette, hogy olykor mennyire nem értjük meg egymást.

Port Royal - mennyei vacsora és koktélok, nem éppen pénztárcakímélő áron...

Legjobb barátnőm, 2 hónap után most láttuk egymást újra. Mennyire a régi ő, nem változott, csak a környezete. Én szerintem többet változtam az utóbbi másfél évben, mióta elváltak útjaink. Remélem mindig sikerül majd találni egy metszéspontot, mint most hétvégén, amikor pótolni tudjuk valamelyest a külön töltött időt.

Nem is tudom, milyen jelzőt találjak a mai napomra. Olyan jól sült el. Meg egy kicsit el voltam/vagyok varázsolva. Ez utóbbi abban mutatkozik meg, hogy a városban járva-kelve messzire előre tekintek, ennek következtében nem veszem észre, hogy az előttem lévő nyitott ajtó nem olyan széles, mint gondoltam. Na bumm. Ilyesmi még egy párszor előfordult. Mert ma számomra a lényeg nem itt, a konkrét, fizikailag megvalósuló világban rejlik, hanem egy magasabb szinten, amit az általam levont következtetések, az engem ért benyomások, álmaim alkotnak. Éreztem, ahogy a körülöttem lévő tömeg egyszerre, csupán néhány irányba mozog nagyobb csoportokba tömörülve, s én teljesen más irányban verekedem magam keresztül rajtuk. És közben szól a zene. Ez igen meghatározó benyomás volt számomra. Mintha nem is lettem volna ott, csak külső szemmel, egy önálló perspektívából figyeltem volna őket. Az arc és jellemteleneket, akik ebben a monoton városi dzsungelben léteznek. Vajon én is ilyen vagyok számukra? Csak egy a sok közül?

Úgy érzem, hogy minden sínen van, hogy jó irányba halad, hogy rossz nem is történhet, hogy minden megoldódik, hogy erős vagyok és elérem a céljaimat, és hogy nagyon boldog vagyok mostanában, hogy szeretnek és viszont szeretek... (3*kopp, hogy ez így is maradjon)

De egy  legalább 8 órás alvás már nagyon hiányzik, hogy ezt az állapotot kevesebb kólával fenn tudjam tartani. Ez azért lényeges számomra, mert szeretek minden pillanatban jelen lenni.

Ennyi.

Gitárszó az erkélyen... P. játszik, halkan, magában. Olyan tábortűz hangulat van. Beszélgetünk halkan. Kéne egy gitártok vagy egy kis kosár, s némi adomány a közgazdász művész úrnak. A hallgatóság csekély, ám lelkes. Elkezdődik az emberek kicsalogatása az erkélyre. A pillanat alig pár tíz másodpercig tart. Cs. jön, búcsúzik. Maradunk ketten. Relaxálunk. Élvezzük a pillanatot. Még nincs hideg kint. Épp kicsit hűvös és sötét van. Kora ősz este. 11 körül jár az idő. Nincs ének, csak a gitár szól.

A meghitt, idilli pillanatnak hamar vége van. Jön A. A., aki mindig véget vet a mókának. Még akkor is, ha szép. Még akkor is, ha halk. Még akkor is, ha zene. Legfőképp akkor. "Én nem akarok ünneprontó lenni, de...". Összenézünk. Megvan a véleményünk. Oda a szép este. Hátatfordítunk, bemegyünk. P. is. Marad A. egyedül az erkélyen. Magyaráz, nem figyelünk rá. Tudjuk, nincs igaza, s ez nem közösségi cselekedet és viselkedés volt most tőle. Hagyjuk. Úgy sem tud majd ezek után jót aludni. Mi majd igen. De előtte a 'Feeling good'-ra partizunk.

Ajánlom: Oasis - Wonderwall

I have a dream, that once, this community of people will be a real family. But he said: 'Don't dream about it, forget it. It is impossible.' Maybe he's right, maybe it can be better.

He's a bit bullish (1), of course me too. Maybe he's a bit serious, me too, moreover jittery (2). Maybe he is not so friendly, maybe I'm too friendy and extrovert. Maybe he's not so trendy, meanwhile I am. Maybe he is too rational, meanwhile I can be too emotional.

But do you know what? I don't care. I just take it easy. Because I am happy now. And not only now, it is constant since 2.13.

But the start was not so easy. I was disappointed (in love, by 21. Oct. it will have been a year ago) and he had to wait 3 months. And he waited. For me. Unbelievable. Marvelous. :) Could I say no after it? No, I couldn't. I just cried. And it often happens even now, even when I feel very very happy. Or because of it.

Happiness is not the only word which describes my state. There are aspects like I feel calm, content, glad, childish and like a woman... and even more than these.

And there is one more thing which makes me proud: I am the only one who knows his real personality. I could change him, but I don't want. He's not perfect, but for me: he is the very man.

Wrote: NISÜ 02.10.2009

(1) makacs, keményfejű

(2) izgulós

I simply cannot understand people.

Másodszorra mindig mindent másképpen, természetesen jobban csinálnék. De sajnos nem lehet, csak egy életem van. :( Nem vagyok Mario, viszont már egy ideje tudok repülni! :)

Ez egy ilyen összevágás lesz, de én sem tudtam volna szebben megfogalmazni, hogy az itthon vagy ez esetben az otthon fogalma számomra mit jelent. Írtam már erről két bejegyzést, de talán ez lesz most a legjobb.

Akinek szól ez a bejegyzés, az pontosan tudja, hogy most mit érzek, hol járnak a gondolataim.

A többiek pedig hallgassák meg ezt:

(magyar vándor filmzene, szándékosan csak a Linc-et tettem ide)

https://www.youtube.com/watch?v=iSzeiioA9P0

Hová is mennék, hová is lennék egyedül én,
Nélküled nem kell útlevél.
Az otthon ott volt ahol bejártunk, mindent százezerszer már.

Az otthon itt van ha jössz mellettem, még ha nem is nézel rám,
Tudod már régen észrevettem, hogy szemedben én hazáig látok simán,
Ellátok simán. Rád nézek néha némán, S az otthon visszanéz rám.

Az otthon ott van ameddig ellát, vaksötétben két szemünk,
Vak lovak vagyunk az éjben nincsen út és nincs kötél sem, de mi el mégsem tévedünk,
Hazajár, minden emlék hazaszáll,
Hazavág, mindent ez a laza szál,
Hazajár, minden emlék hazaszáll,
Hazavág, mindent ez a laza szál.

Hazaérünk nemsokára, hidd el! :)

(könnycseppek)

"Jaj, Klárika, én úgy sajnálom mindig amikor elmegy, mert olyan rendes ám!"

/Mom/

Hatalmas pörgés volt szeptembertől idáig, alig volt néha pár nap szünet vagy lazulás vagy viszonylagos magány. Na most van. Unalom és magány van. Meg hőség. Meg kedvetlenség. Hol az a Kláris lelkesedés? Az a tűz? Az a lendület, ami mindig hajt és éltet és mozgásban tart? Kreativitásom is kezd már cserben hagyni. Ha végre mégis kitalálok valamit, az a következő gondolatom, hogy "Jaj, mégsincs kedvem hozzá! Meg kéne mozdulni? Na azt már nem.". Sebaj, holnap jön a megváltás!!! Nem az idő lehülése vagy a hétvége vagy bármi egyéb unaloműző, hanem egy hét után újra EGYÜTT töltünk pár napot! Ez éltet, ezért nem akarok ma már semmibe sem belekezdeni, csak vegetálok és "várom a sült galambot". Ebéd után indul... I miss him so much... (L)

Ha Tombi engem kérdezne Doncsi ügyében az értékeléssel egybekötött szóbeli felvételin, akkor ezt mondanám. Írta: Klárcsi, 2009-06-11 00:28, amikor a Blog.hu éppen sünetelt.

„Ismerem a fent megnevezett személyt és a jegyeit is nagyon jól, ezért a tapasztalatok alapján a következőt tudom mondani:

D., amint láthatjuk, az előző félév során elkallódott az Egyetemen. Bekerült a legnépesebb kar legnépesebb szakjára, nem volt meg a kényszer az órák látogatására és a rendszeres tanulásra. Az, hogy ilyen eredményeket el tudott érni a sok zavaró tényező mellett, az a Colinak és a jó eszének köszönhető. A reáltárgyak úgy tűnik nem az erősségei, az üzletiek viszont annál inkább, ezt előnyére fordíthatja (és biztosan fogja is) a későbbiekben. Senkinek nem lenne jó, ha a pénzügyi szférában helyezkedne el, de valószínűleg nem is ez a célja, tekintettel arra, hogy NK szakirányra jelentkezik. Gondolkodtató, konfliktuskezelő, megmagyarázandó feladatok valók neki. Mindenkinek azt kell csinálnia az életben, ami a legjobban megy neki. Persze azért a kevésbé tetsző dolgokat is el kell végezni becsülettel, tehát egy kis szorgalom sem árt. Úgy gondolom D. esetében ez a Coli nélkül még inkább hiányozna. Ez a két félév elég nagy pofon volt az önbecsülése számára, ezért látok esélyt a javulásra. Tekintettel arra, hogy a következő félév után szakjának és szakirányának megfelelő tárgyak következnek, javaslom, hogy adjunk neki esélyt, hisz lelkes résztvevője a Colis óráknak. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy a KP társadalmi tanulmányok félévének első helyezettje. Nem tipikusan közgazdász, de ezek alapján az NK oszlopos, buzgó tagja lehet.”

Ja, és én is!  :)

Tényleg, valóban itthon? Nem vagyok benne biztos, egyáltalán. Tény, itt vagyok a családommal, a házunkban, most 1 hétig. But the feeling... I don't feel home at all. (Sorry for the English language, but I have to practice it!) On Friday we talked about it with Koszti. About what? The fact is that we live, we spend most of our time in Budapest. But originally we are not from Budapest, and MCC is just our permanent address. But we feel home there. Do we have 2 homes or not any?

Slowly a feeling grew up in my mind (especially in the last 2 days): my home is next to my love, who is now in Budapest. And that'sn why I'm homesick now. It wasn't the best idea to come home for 6 days! Jesus, I haven't spent more than 3 days at home in the last term! 

But I will survive!  :) Don't give up! And learn!

Il Canto degli Italiani

Fratelli d'Italia,
l'Italia s'è desta,
dell'elmo di Scipio
s'è cinta la testa.
Dov'è la Vittoria?
Le porga la chioma,
che schiava di Roma
Iddio la creò.

Stringiamci a coorte,
siam pronti alla morte.
Siam pronti alla morte,
l'Italia chiamò.
Stringiamci a coorte,
siam pronti alla morte.
Siam pronti alla morte,
l'Italia chiamò!

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, h ma és holnap nyelvvizsgázunk Andival. Viva Italia!!! :)