Kulcsszavak: Képek, múlt, valóság, álmok, gyermekkor, kapcsolatok, változás.
Ezek a szavak jutnak eszembe. Végre hozzákezdtem annak, aminek már évek óta szerettem volna, azonban sosem volt elég nagy a késztetés bennem. Tulajdonképpen nem is nekem kellett volna megcsinálnom, s már jóval korábban, 21 éve hozzá kellett volna kezdeni.
A félreértés elkerülése végett leszögezem: gyermekkori fényképeimet rendezgettem. Ennek kapcsán ragadok most hosszú idő után újra tollat, illetve billentyűzetet.
Meglepő, kellemes tevékenység volt. Természetesen fáradságos is, szinte az egész napomat kitöltötte. Fáradságos azért volt, mert néhány cipősdobozba volt összeömlesztve születésemtől, több mint 10 év termése. (Tudom, az előbb még 21 voltam, az is vagyok, de kb. 10 éves korom óta rendezgetem a képeket albumokba, de a régieket eddig nem érintettem) És mi volt a meglepő? Például hogy öcsém segítségét kellett kérnem, h ő van a képen vagy én. Például h nem is tűnt fel, h születése után mennyivel vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem. Például h nem is emlékeztem rá, h ennyit ölelgettem, szeretgettem. Nem csak erre nem emlékeztem. Viszont rengeteg dolog van, amire emlékszem, de a képeken nyomuk sincs, vagy "nem jön át".
A képek valósága vs. az emlékek valósága. Egyik sem igazi, valós. A valós az lenne, ha az egészet videóra vettük volna, de az lehetetlen, éppúgy ahogy visszanézni is. Így maradnak a képek és az emlékek. A saját emlékek és mások emlékei. Így próbálunk a valósághoz közelíteni. Ami tulajdonképpen teljesen felesleges is. Elvégre, nem az a lényeg inkább, h gyermekeinknek, unokáinknak meg tudjuk mutatni, h milyen volt a mama/papa picinek? Dehogynem! S most végre elkészül az én albumom is! :)
