Gitárszó az erkélyen... P. játszik, halkan, magában. Olyan tábortűz hangulat van. Beszélgetünk halkan. Kéne egy gitártok vagy egy kis kosár, s némi adomány a közgazdász művész úrnak. A hallgatóság csekély, ám lelkes. Elkezdődik az emberek kicsalogatása az erkélyre. A pillanat alig pár tíz másodpercig tart. Cs. jön, búcsúzik. Maradunk ketten. Relaxálunk. Élvezzük a pillanatot. Még nincs hideg kint. Épp kicsit hűvös és sötét van. Kora ősz este. 11 körül jár az idő. Nincs ének, csak a gitár szól.
A meghitt, idilli pillanatnak hamar vége van. Jön A. A., aki mindig véget vet a mókának. Még akkor is, ha szép. Még akkor is, ha halk. Még akkor is, ha zene. Legfőképp akkor. "Én nem akarok ünneprontó lenni, de...". Összenézünk. Megvan a véleményünk. Oda a szép este. Hátatfordítunk, bemegyünk. P. is. Marad A. egyedül az erkélyen. Magyaráz, nem figyelünk rá. Tudjuk, nincs igaza, s ez nem közösségi cselekedet és viselkedés volt most tőle. Hagyjuk. Úgy sem tud majd ezek után jót aludni. Mi majd igen. De előtte a 'Feeling good'-ra partizunk.
Ajánlom: Oasis - Wonderwall
