Egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, ha a hallgatóságom nem mutat elég (legalább minimális) lelkesedést az iránt, amiről beszélek. Sajnos ebből azt a következtetést szoktam levonni, hogy nem beszéltem elég világosan vagy érdekesen, és beszélek tovább. Pedig nem kellene, a csönd olykor jobb lenne. Talán nem is tehetek róla, ilyen vagyok, szeretek beszélni, lelkesedem (néhány pillanattól eltekintve szinte folyamatosan, mindig van vmi, ami érdekel, izgat, leköt). Zavar a csend, ha 2 ember ül, és nem szólnak egymáshoz. Kellemetlenül érzem magam, pedig lehet, hogy csak élveznem kellene a pillanatot, és nem megtörni.
Azt hiszem, van még mit tanulnom kommunikációs téren... Vagy csak "egyszerűen" meg kellene szelídülnöm...
